fbpx

A sörpiac már a járvány elleni korlátozások végére készül

Írta: BeerPorn.hu

2022-01-21 | 06:49 Hírek

Fotó: Reshot/albertolopezphoto

Jelenleg legfőképp Európát sújtják a járványügyi korlátozások, de a mi kontinensünk egyébként is egyre kisebb tényező, ha a globális sörfogyasztást nézzük. A Heineken és az AB InBev részvényei hasítanak, ami arra utalhat: fellendülőben lehet a sörpiac.

Figyelemre méltó emelkedést mutatnak a két meghatározó sörgyártó, az AB Inbev és a Heineken részvényei 2022 elején – mutatott rá Nagy-György János, a KBC Equitas részvényelemzője. Európa STOXX 600 nevű élelmiszeripari indexén az AB InBev abszolút kiemelkedik a január eleje óta mutatott több mint 11 százalékos hajrájával, és a Heineken-papírok 4,5 százalékos drágulása is erős teljesítmény.

A Világgazdaság által bemutatott elemzésben az áll, hogy a jelek szerint az omikron miatti keresletcsökkenési aggályok kezdenek enyhülni, és a piac már a járvány ellen bevezetett korlátozások közelgő végét árazhatja.

Az AB InBev még október végén mutatta be, harmadik negyedéves gyorsjelentését, amiből látszott: a korlátozások mellett is felülmúlták a járvány előtti eredményeket. Ugyan az infláció az alapanyagárak növekedése negatívan befolyásolja a profitot, de a cégek erre válaszul prémium és szuperprémium termékeket vezettek be.

A belga konszern tavalyi évétől, 15 százalékos növekedéssel 53,8 milliárd eurós bevételt vár, amely meghaladná a járvány előtti utolsó év forgalmát is.

A Heineken részvényei is elindultak felfelé már decemberben, mára pedig a korábbi csúcsokon kereskednek vele. Az elemzői konszenzus szerint a cég nettó profitja megduplázódhatott 2021-ben, a járvány előtti eredményeket pedig a várakozások szerint idén szárnyalhatja túl a társaság.

A szektor globális vállalatai előtt hosszabb távon is ígéretes növekedési potenciált lát a Technaivo brit elemzőcég. A sör világpiaca évi 2,45 százalékos összetett éves bevételnövekedési ütemet (CAGR) diktálhat 2020-tól 2025-ig, azaz 5 év alatt 89 milliárd dollárral, 685 milliárd dollárra nőhet az iparágban működő cégek összesített forgalma – írja a gazdasági hírportál.